Egy Új Seprű! – Szakértői szemmel

Szilágyi Kati, MATISZ Szakértő. A konferenciáról kialakult véleményem a következő:

Fontosnak tartom, hogy az évenként ősszel megrendezésre kerülő konferencia immár bekerült a szakmai köztudatba. Lassan „hagyománnyá” válik, hiszen a szakma képviselői számítanak és – ami még ennél is több – készülnek rá.

Örömteli, hogy a versenyeket egyre nagyobb érdeklődés övezi, évről évre látható a versenyzők növekvő motivációja és a közönség lelkesedése.

A World Café workshop gyakrabban történő megrendezése – számomra mindenképpen – meglévő hiányt pótolhatna. A megrendezése viszont, lehet, hogy ha nem egy ilyen nagy látogatottságú rendezvényhez kapcsolódna, – ahova több előadásért jön a látogató – akkor nehezebb lenne.

A szünetben többek osztották ezt a véleményt, hiszen most kezdenek a szakma résztvevői rácsodálkozni arra, hogy a saját „dobozán” kívül egy másik világ folyik, pezseg, amelyből a felismerés után már nem szívesen maradunk ki.

Régi, a szakmai élettől hosszan távolmaradók megjelenése jó üzenet. Másrészt, még mindig vannak, akik tudatosan maradnak távol. Az ő megnyerésükre, integrálásukra is szükség lenne.

A szervezés és lebonyolítás profi! Köszönet érte az ebben oroszlánrészt vállaló kollégáknak! A helyszín, az ellátás, a szervezés szintén teljesen OK!

Pintér Zoltán, MATISZ Szakértő, MATISZ elnökségi tag.

Elnézést a kritikáért, de építő jellegűnek szánom! Szerintem az előadások közül a 3 M nem volt ide illő, mert nem termékbemutatóra jöttünk össze.

Meglátásom szerint nem feltétlenül csak szakmai előadások kellenének, hanem több olyan, mint a Wieland Veronikáé volt. Több menedzsmenti témájú előadás kellene, mint pl. szervezetfejlesztés, vezetői témák, pénzügy, marketing, stb. Ilyen területekről, témákról is jó lenne hallani, értesülni az újdonságokról, melyek egy vállalkozás vezetéshez tartoznak!

A versennyel kapcsolatban pedig, szerintem az eddigi tapasztalatokat összegezve, újra kell gondolni a szabályokat és azt egyértelműen lefektetni. A verseny előtt modellezni, lepróbálni, hogy ne a versenyen kellejen kitalálni, hogy mi alapján legyen az értékelés.

A konferencia programjának összeállításába, a verseny szabályainak lefektetésébe, ha bevontok bennünket szakértőket is, lehet, hogy ötleteinkkel a segítségetekre tudunk lenni.