ISSA/INTERCLEAN Amsterdam 2016

2016. május 10-13. között kerül megrendezésre az ISSA/INTERCLEAN Amsterdam kiállítás, ami a világ legnagyobb tisztítás-technológiai szakmai kiállítása.

A szervezők több mint 28.000 látogatót várnak a világ 130 országából, és a tervek szerint ott lesz több mint 650 vezető márka, mint kiállító, így napjaink tisztítás-technológiájának teljes, naprakész áttekintése válik elérhetővé.

A kiállítás helyszíne az Amszterdam RAI. Ez az épületegyüttes jól megközelíthető, városi közlekedéssel, vonattal egyaránt. A kiállításra érkezők kedvezményes vonatjegyet kaphatnak előzetes regisztráció után.

A rendezvény május 10-én 10 órakor nyit a látogatók előtt, minden nap 17 óráig lehet megtekintetni, egészen május 13-ig.

A MATISZ, mint az ISSA tagja szeretne kedvet csinálni a magyarországi vállalkozások számára, hogy látogatóként, vagy akár kiállítóként az eseményt megtekintsék, így az elkövetkező hónapokban fogunk még foglalkozni a témával.

Elöljáróban egy kis kedvcsináló video a 2014-es kiállításról. Itt és itt pedig egy-egy rövid beszámoló olvasható az amszterdami élményekről.