Jönnek az újságírók! Sorscsapás, vagy szerencse? – Médiakommunikációs workshop

Jönnek az újságírók! Sorscsapás, vagy szerencse? Természetesen az utóbbi, bármilyen hihetetlen is ez az első hallásra. Bárkiről, vagy bármilyen szervezetről legyen is szó, a médiára mindenkinek szüksége van.

Ha valami számunkra kedves, kellemes dolgot szeretnénk közölni a nagyvilággal, akkor tudnunk kell, hogy azt a nekünk fontos ügyet hogyan lehet másoknak is bemutatni, vagyis hogyan kell „hírt csinálni”. Ha pedig a média kifürkészte azt, amit senkivel sem szerettünk volna megosztani, vagy valami olyanról írnak, ami kimondottan kellemetlen a számunkra, akkor is kezelni kell a sajtót, mert annál nincs rosszabb, ha valaki azzal intézi el az ügyet, hogy „nem nyilatkozom”.

A Menedzserképző Központ által szervezett workshopon a legalapvetőbb tudnivalók megismerése után lesz idejük a résztvevőknek arra is, hogy az elméletet átültessék a gyakorlatba, vagyis újságírók segítségével sajtótájékoztató-vázlatot és hírt, tudósítást írjanak, illetve rádió- és tévéinterjút adjanak – egyelőre tét nélkül.

A kurzus főbb témái:

  • A hazai média szerkezete, működése
  • Nyomtatott sajtó, tévé, rádió, internetes lapok
  • A közösségi média
  • Az újságíró, a szerkesztőség
  • Tippek, trükkök a médiában való szerepléshez
  • Kríziskommunikáció
  • Alapvető jogi ismeretek
  • Gyakorlat, gyakorlat, gyakorlat…

Tréner: Dr. Bocskay Zsolt, kommunikációs szakember

Időpont: 2014. december 4. (csütörtök), 09.00 – 16.00 /kávé- és ebédszünettel/ Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Gellért

Maximális létszám: 30 fő

Az eseményre a közép- és nagyvállalatok PR munkatársait, kommunikációs vezetőit, szóvivőit, illetve a marketingkommunikáció területén dolgozó menedzsereket várják. Emellett a PR tanácsadók, és a PR ügynökségek képviselői számára is hasznos információkat tartogat a rendezvény.

A részvételi díj a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség tagjai, meghívottjai részére 39 000 Ft + áfa helyett, 30 000 Ft + áfa. /A díj tartalmazza a vendéglátást, a szervező a vendégek részére térítésmentes parkolást biztosít./

A workshopról bővebben a Menedzserképző Központ honlapján olvashat, a kedvezményes regisztrációra a következő hivatkozáson van lehetőség: JELENTKEZÉS

Bízunk benne, hogy a rendezvény programja elnyeri tetszését, és a találkozunk a rendezvényen!