Ki tanít meg takarítani?

A MATISZ szerint szükség lenne rá, hogy minél többet tanuljanak a diákok a tisztítás-technológiáról.

Egyre több szó esik arról, hogy bizonyos hiányszakmákban, így a takarításban is manapság nem találnak a cégek megfelelő munkaerőt. A keresletet ugyanakkor nem segíti a jelenlegi oktatási rendszer. A takarításról például csak érintőlegesen, maximum évi egy óra keretében hallanak a gyerekek, azon belül is csak a lakossági igényekről. Így mikor pályaválasztásra kerül a sor, nem gondolnak szakmaként a takarításra, miközben 2004 óta a takarítás önálló szakma már. A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) szerint szükség lenne rá, hogy minél többet tanuljanak a diákok a tisztítás-technológiáról, így felnőve is pontosabb ismeretekkel rendelkezzenek. A szövetség idén egy kétnapos rendezvényt szervez a szakmának és a lakosságnak egyaránt.

Mit tanulnak a diákok?

Második évfolyamon 45 perc van arra, hogy a pedagógusok a tisztaság és rend környezetünkben témát feldolgozzák. Itt hallanak a gyerekek az otthon tisztaságának szükségességéről, és elméleti képzés keretében megismerkednek az alapvető takarítószerekkel és az eszközök használatával.

Harmadik évfolyamon hallanak a különböző szerek használati utasításainak értelmezéséről. A tematika kitér a háztartási eszközök, berendezések azonosítására is.

A felsőbb évfolyamok viszont már csak érintőlegesen foglalkoznak a témával, például ötödikben szó esik a veszélyes anyagok között a tisztítószerekről, hetedik osztályban pedig a hulladékkezelésről. Így javarészt a pedagógus rátermettségén, érdeklődési körén múlik, hogy kitér-e például a foglalkozások taglalásánál vagy a baleset megelőzés témánál a takarításra is.

Az oktatás hiányosságaiból fakadóan a takarítás terén továbbra is elsősorban a szülők a mintaadók a gyerekek számára.

Hol tart ma a szakma?

Ma már sem az otthonokban, sem az ipari tisztítás-technológiában nem ott tart a szakma, hogy elegendő a takarításhoz a seprű és a felmosórongy. Már a porszívó kiválasztásához is sokféle paramétert kell tudni értelmezni, összehasonlítani, nem beszélve a robotporszívókról, valamint az ipari/kereskedelmi tisztításban használt eszközökről és anyagokról.

„Ahhoz, hogy megfelelő hatékonysággal takarítsunk, ismerni kell a különböző felületek tulajdonságait, igényeit. Ez nem csupán a hivatásos takarítók számára fontos, de a lakosságnak is, hiszen otthon sem mindegy, hogy PVC-t vagy linóleumot, parkettát vagy laminált padlót tisztítunk-e” – mondta Paár Zoltán, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke. Hozzátette: „Célunk, hogy minél szélesebb körrel megismertessük a jelenlegi iparági trendeket, eszközöket, megmutassuk, hol tart ma a szakma, önmagunknak és a lakosságnak egyaránt. Ennek érdekében idén ősszel egy kétnapos kiállítást és vásárt rendezünk. Különböző vetélkedők és előadások keretében szeretnénk a résztvevőket megismertetni a korszerű és környezetbarát takarítás módszereivel és eszközeivel.” A készülő rendezvényről részletesen a www.tisztashow.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.