Magyar siker az Európa Bajnokságon – 2014, Lille (Második rész)

Alaptisztítás és védőréteg felvitel versenyszámok, második nap

Az igazi helyzetfelismerés mindenki számára csak a második napon jött el, mert akkor csak a magyar csapat tudott erősíteni, a többiek stagnáltak.

A holland lányok nagyon benézték a márványfelújítást. Mivel az előkészítés során a padmeghajtót nem hozták ki a raktárból, ezért elvesztették az összes egytárcsás súrolóval végzendő feladatok megszerezhető pontjait. Ez a márványfelújításnak kb. a fele.

Második nap volt a Tiszta-szoba és a Szőnyegtisztítás versenyszámok. Itt már mind a két versenyzőnk megértette, hogy segítséget addig kaphatnak, míg az előkészületek tartanak. Ezt nagyon jól csinálták, mert ennek ideje egyelőre nincs korlátozva, így a mieink a konzultáció felhasználható idejét tekintve elmentek a végső határig és mindent meg is beszéltek a felkészülés közben.

A napot közepes napként zártuk, ejtettünk néhány buta hibát, de akkor még minden szakértő magának érezhette az aranyat. Ám ez koránt sem volt így! 

A helyzet fokozódik, tetőfokára hág a hangulat!

Az utolsó napra viszont a szerencse is mellénk szegődött, mert a sorsolásnak köszönhetően a két legkönnyebb feladat volt hátra a csapatnak, Nikinek a busztakarítás, Péternek a márványfelújítás.

A helyzet fokozódott, akár csak a hangulat, Bogdán Tibor vezetésével megjelent a BKIK szurkolótábora is és a hangerő a hangulattal karöltve a tetőfokára hágott. A versenyzők kitettek magukért, Niki közel 100% -ot teljesített.

Péter pedig megcsinálta élete legjobb márványfelújítását, csak egy hibát követtek el, nem mosták el a padokat. Ez 1,5 pont mínusz volt, de akkor már nem számított, mert ez egy 40 pontos feladat és ezzel megduplázták a magyar csapat pontjaink számát.

Az idei versenyen került bevezetésre a tesztírás, angol nyelven. Hat teszt állt rendelkezésre három felelet-választásos (Tiszta-szoba, Intenzív osztály, Busz-takarítás) a karbantartó specialistának, és szintén három a felületspecialistáknak, egy felelt-választásos (Anyagismeret) és két kifejtős (terület, anyag, hígítás, időszámolás, technológiai fegyelem témákban). 

A felkészülés vezetője a magyar vezető szakértő (chief expert)

A végeredmény remélem már sokak számára ismert, három aranyból kettő Magyarországé, egyet Hollandia csapata nyert.

A 2016-ban Göteborgban rendezendő versenyen további szakmai fejlesztéseket kell végrehajtanunk és szélesíteni kell a résztvevő országok körét.

Még látványosabbá kell tennünk a versenyt, növelnünk kell az esemény ismertségét, tehát egy lépcsőfokkal feljebb kell lépnünk!

Erre a feladatra, az átalakítási folyamat vezénylésére, mint vezető szakértőt – chief expert – engem választottak meg a jelenlévő szakértők. Nem kis kihívás ez, különösen úgy, hogy 2018-ban Budapest ad helyszint a nemzetközi rendezvénynek.

A Magyar csapat a többi szakmában is jól szerepelt. A záró ünnepségen fergeteges volt a hangulat, szólt a ria – ria – Hungária, de ezt is bizonyára tudja mindenki, hiszen benne volt a Híradóban!