Október 14.-én nagyon jót vadásztam Vecsésen!

A konferencia másnapján a barátnőm megkérdezte tőlem, hogy „ Na, milyen volt a konferencia? ”  Neki is jó szívvel mondtam azt, hogy jó: )))

Mert tényleg remekül éreztem magam. Kicsit olyan hangulatban, mint amikor valami szép ünnepben van része az embernek. Jó volt látni Sándort, Katit, Zolit, Józsefet, Istvánt, Máriát és még sorolhatnám azok keresztneveit, akikkel régen futottam össze, vagy eddig csak a hangját ismertem, illetve azt sem.

Nagyon bírtam, hogy cseppet sem unatkoztam az előadások alatt. Sőt! Kedvencem a Sziget-projekt üzemeltetéséért felelős Benis Dániel gyakorlatias beszámolója volt. Arról, hogy mivel is kell megbirkózniuk az alatt a pár nap alatt, amíg a koncerteké ás a bulizásé a főszerep.

Tudják, ő volt az, aki azt mondta végül: itt van egy több százmillió forintos piac, amely szívesen venné, ha lennének a rendezvénytakarításra szakosodott cégek. Ütős és elgondolkodtató kijelentés volt.

Erre még biztosan vissza fogok térni a Tiszta Tér Technológia magazinban. Hiszen nekem minden konferencia egyben témavadászat is. És október 14.-én Vecsésen nagyon jót vadásztam!

Tamásné Szabó Zsuzsanna – főszerkesztő
Tiszta Tér Technológia épülettisztítási szakmagazin