„Őszintén mondom, nagyon tetszett!”

Őszintén mondom, hogy nagyon tetszett a MATISZ által szervezett szakmai nap. Határozottan azt látom, hogy évről-évre egyre színvonalasabbak az előadások, az előadók. Sokszínű, változatos a program, sokat lehet belőle profitálni!

2014-ben is szó volt róla, én a magam részéről most is megemlítem az összefogás kérdését. Közeledni kell azoknak, akik eltávolodtak egymástól, a személyes feszültségeket ki kell beszélni, fel kell oldani, ne un. erős személyiségek rivalizálása nyomja rá a bélyegét a szakma helyzetére! Simon István, ügyvezető, Simix Clean Plusz Kft.

Már tavaly is éreztem, de most már meg is merem fogalmazni, elmozdulást érzékelek a szakma helyzetét illetően. Egy egyre inkább komolyan vehető szakmai platform megformálása van folyamatban, ami az előzményeket ismerve, nagy szó. Nagyon jók, kellemesek és hasznosak voltak a folyosói informális beszélgetések és a tetszettek a sokrétű, rövid előadások is.

Maximálisan fontosnak tartom a konferencia legvégét, amit sajnos sokan nem vártak meg. Az a kultúra, amit a World Café képvisel és hoz be a szakma életébe megkerülhetetlenül fontos minden jól működő szervezetben. Ez a tanulás, az új dolgok és egymás felé való nyitottság, az együttműködés és a párbeszéd kultúrája.

Minél előbb meg kell honosítanunk, ha bármiféle komolyabb eredményt valaha is el szeretnénk érni. Mi magyarok szeretjük meghallgatni az okos előadókat, ami rendben is van, de a következő lépcsőfok az, hogy egymást is meghallgassuk, egymástól, (magunktól) is tanulni tudjunk.

Ez a folyamat már elindult szerencsére, viszonylag kevesen maradtunk a párbeszéd programra, de akik ott maradtunk nem bántuk meg. Rendkívül aktív, jó fajta megbeszélésnek voltunk cselekvő résztvevői. Ha továbbra is mindenki a saját gondolatkörén belül szalad, és nem hallgatjuk meg egymást, abból nem fog más eredmény kijönni, mint, ami most van. Pedig úgy hallom többektől, hogy a szakma többet, mást is szeretne. Pruzsinszky Tamás, SCA

Abszolút jó nap volt, tetszett a program! Én korábban is támogattam, továbbra is nagyon hasznosnak tartom, hogy egy szakmai konferencián ne csak a szűk szakmai dolgokról folyjék a szó, hanem a menedzsment kérdéseiről is. Jók voltak az előadók, nálam az ügyfélkapcsolatok téma és előadója, Baranyai Attila vitte a prímet. Gratulálok a szervezőknek! Pintér Zoltán, ügyvezető, Carpex Kft.