Rövid beszélgetés Bagosi Sándorral (Dig-Build Kft.)

Milyennek ítéli meg a tavalyi, 2013 -as gazdasági évet a cége és a szakma egésze szempontjából?

A 2013. év a cég szempontjából pozitív volt, ez köszönhető a több lábon állásnak, hiszen a takarítás mellett foglalkozunk szőnyegtisztítással, mosás-vegytisztítással és kül- és beltéri szőnyegek kihelyezésével. A szőnyegtisztítás projektünket 2013. évben indítottuk be, és a rövid időszakot figyelembe véve a befektetésünk megtérült, az ország nagy részén jelen vagyunk. A szakma szempontjából viszont már nem értékelem ilyen pozitívan az évet, hiszen a közintézmények takarítása kezd átfordulni a közmunkások foglalkoztatása felé, mely kiszorítja a vállalkozókat a piac nagy részéről. Nem is beszélve a nagyméretű kintlevőségek elviselésről.

Hogyan látja a takarítás szakma jelenlegi helyzetét, aktuális kihívásait a 2014-es évben?

Nézetem szerint a 2014. év nem igazán kecsegtet nagy lehetőségekkel, hiszen a közmunkaprogram egyre jobban átveszi a takarítás területén a helyet, kiszorítva ezzel a piaci  vállalkozásokat. A közintézmények a takarítás terültén próbálják csökkenteni a kiadásaikat, csökkentik a tisztítószerek használatát, gondolok itt a hypo-ra,  illetve a tiszta vízzel történő takarításra.

Mit gondol, melyek az előre vivő utak a cége, illetve az egész szakma számára? Milyen gondolkodásmód, megközelítések, menedzsment módszerek kecsegtetnek sikerrel a jövőre nézve?

A takarítási szakma szerintem akkor jutna előrébb, ha a takarítócégek összefognának és nem engednék az „olcsójánosokat” érvényesülni. Míg ezek jelen lesznek a piacon, addig a szakma nem fog tekintélyt szerezni, és mindig ez lesz az utolsó dolog, amire költenek az intézmények, vállalkozások.

Cégvezetőként a menedzsment területén melyek azok a napi szintű kihívások melyeket hatékonyabban, sikeresebben szeretne megoldani a jövő évben?

A szakmai képzések minőségét kellene javítani, bár már az elméleti oktatás nagyot fejlődött az elmúlt évben, de a gyakorlat sajnos még elmarad az elvárthoz képest. 2014-ben szerintem még nehezebb lesz, mint tavaly, hiszen a piac nagyon felhígult, a közmunka program erősödik, a kormány sem könnyíti meg a vállalkozások helyzetét.