Ritz Tibor MATISZ tisztítás-technológiai vezető szakértő publikációja
Az életen át tartó tanulásnak sok formája van, de a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy a személy mit gondol erről. Vagyis rendkívül izgalmas szociológiai kérdés, hogy a takarító akar-e tanulni? Vagy azért lett takarító, mert nem akart tanulni? Az is lehet azonban, hogy nem tudja, hogy tanulással jobb takarító lehet, lépegethet felfelé a ranglétrán és talán még boldogabb is lehet.
Az, hogy ezek után milyen tanulási formát választ, lehet, hogy mindegy, vagy mégsem?
Ma Magyarországon az új szabályozásoknak köszönhetően tanfolyamnak csak az a képzési tevékenység nevezhető, ami engedélyezett. Ez előbb – utóbb majd komoly minőségi fejlődést eredményez, de egyelőre azért még az átmeneti időszakban vagyunk. A tanfolyamok fontos és meghatározó eleme a PAPÍR, vagyis az államilag elismert végzettség. Mint tudjuk ez fontos motivációs szempont, mert adott állások csak bizonyos végzettségek megléte esetén tölthetőek be.
Na, most ezzel szemben, a tréning nem ad államilag elismert papírt, viszont lehet, hogy betölt egy olyan űrt, ami jelenleg nincs államilag szabályozva. Ilyen eset nálunk a szolgálatvezető, ami 10 éve van a piacon és egy évig államilag is elismert volt, majd 2014-től újra csak tréning formában érhető el. A két képzés között tartalmilag nincs különbség, ugyanaz a tematika, ugyanaz a kimenet.
Másik megközelítésből, az elmúlt 22 év során több szakembert láttam valóban felnőni és vannak olyanok is, akik ma is a 10 – 20 évvel ezelőtti szinten vannak. A kérdés tehát úgy is feltehető, hogy kinek és pontosan mire van szüksége?
Izgalmas szempont az is, hogy ma európai tendencia, hogy az alapképzés (EQF2) legyen kötelező minimum mindenkinek, aki a takarítóiparban dolgozik. Ez egy 40 órás tanfolyam lenne, ami állami elismerés hiányában csak tréning lehet. Viszont, ha egy ilyen program beindulna, az rendkívül dinamizálhatná a szakmát, mert rögtön a magasabb beosztásúak is rájönnének, hogy a tudásuk meglepően kevés.
Cikkemet vitaindítónak szántam és igazából arra vagyok kíváncsi, hogy a szakmai tudás kinél, hol helyezkedik el a prioritások sorrendjében. Vagyis izgalmas kérdés, hogy a tudás kompenzálja-e a kapcsolatokat, vagy a tudás garancia-e az érvényesüléshez?
Most egy rendkívül különleges időszakban vagyunk. 2000-ben, amikor a KonfirMATISZ Nemzetközi Épülettisztító Tanfolyamot meghirdettem, szinte mindenki meg volt győződve arról, hogy 40 óra alatt a szakma megtanulható. Ez az érzés pedig stabilan megmaradt a tanfolyamot követően is és a résztvevőknek csak mintegy 5%-a iratkozott be a 900 órás, szolgálatvezetői ismereteket is tartalmazó mesterkurzusra.
2014-ben, 14 évvel később, több mint 50 olyan, 5 évesnél fiatalabb cég vezetőjével beszéltem, kinek semmilyen szakirányú végzettsége sincs (még a 40 órás sem) és köszöni szépen, nem akarja magát képezni, az alkalmazottait meg végképpen nem. A dolog pikantériája azonban az, hogy ezekkel az emberekkel (szakembernek nem nevezhetők) minden esetben úgy kerültem kapcsolatba, hogy valamilyen szakmai problémájuk, vagy szakmai vitájuk volt a megrendelővel és mivel sok megrendelővel vagyok kapcsolatban, azok hozzám irányították őket.
A kérdés tehát, hogy mi a baj a Magyar Takarítóiparral?