A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét

Kedden ünnepélyes átadó keretében kapta meg a Future FM Zrt. a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjéről a tanúsítványt, amely a szolgáltatás környezetbarát voltát igazolja. A cég Magyarországon elsőként kapta meg az ökocímkét. A szolgáltatás minőségét a Magyar-Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) fogja évről évre ellenőrizni.

A minősítő eljárásra vonatkozó jogszabály szerint a Környezetbarát Termék Nonprofit Kft. végezte a Future FM Zrt. 215-ben benyújtott pályázatának szakértői vizsgálatát, készítette el a javaslatot, a védjegy odaítéléséről pedig a környezetügyért felelős miniszter döntött.

A cég szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg, így a védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt március 8-án.

„A TATA környezettudatos elvárásai és a megvalósításhoz történő hozzáállása példamutató. Kellően nyitottak és együttműködőek, a fenntartható jövőnk szempontjait mindig maximálisan szem előtt tartják. A Future FM Zrt. pedig elkötelezett szolgáltatóként elhivatottan veszi figyelembe partnerei és saját környezete fenntarthatósági szempontjait, ezen belül a zöld takarítási megoldásokat, a környezetbarát tisztaság mindennapokban történő megvalósítását. Tevékenységeink végzése során a környezettudatos munkavégzés számunkra az elsődleges szempontok között szerepel. Büszkék vagyunk az elnyert védjegyre, mely a sikeres együttműködésünk eredménye. Reméljük, hogy ez az elismerés hírnökként is segíti munkánkat, hogy a többi szolgáltatási területünkön is hasonló sikereket érjünk el a jövőben” – nyilatkozta Batári Ferenc, a Future FM Zrt. vezérigazgatója.

A Future FM Zrt. által elnyert „Környezetbarát Szolgáltatás” védjegy garancia a megrendelők számára arra, hogy a takarítás során jelentős a tisztítószer-megtakarítás, a légkör, az élővizek és a talaj védelme növekszik, mérséklődik a csomagolási hulladékok mennyisége, gyűjtésük szelektíven történik, a felhasználás során előnyben részesülnek a környezetbarát termékek.

A szolgáltatás minőségének fenntartását évről évre ellenőrizni fogja a MATISZ – közölte Paár Zoltán, a Szövetség elnöke. Hozzátette: elsőnek lenni nagy kihívás és felelősség. „A szakma számára is fontos ez az elismerés, és reméljük, minél több cég követi a jövőben a Future FM Zrt, példáját, és tesz erőfeszítéseket a környezetbarát, minőségi szolgáltatás bevezetésére” – tette hozzá.