A győztes hangja

A novemberi szakmai konferencia keretében immár hagyományosan megrendeztük a Clean Europe takarító versenyt is. A győztes cég, az Aladdin Nagy Kft. egyik szakmai vezetőjével Stetner Nagy Orsolyával beszélgettünk versenyről, szakmáról és a cégükről.

Miért tartották fontosnak elindulni a szakmai versenyen?

Kevés rálátásunk van arra, hogy a többi cég hogyan takarít, és ritkán tudjuk összemérni velük a tudásunkat (anélkül, hogy erre rámenne valamelyikünk szerződése). Saját kollégáink képességeinek elismerésére sincs nagyon sok lehetőség. Nyilván mindenki tudja a cégnél, hogy Szabó Brigitta és Fazekas Béla értenek a takarításhoz, de egész más dolog őket a dobogó tetején látni.

Hogyan készültek fel a megmérettetésre?

Először is vásároltunk egy reflex felmosót, kerestünk az interneten videókat és gyakoroltunk. Az alaptisztítás pályáját már csukott szemmel is felépítjük. Szakértőként részt vettünk az első, varsói versenyen. A tavaly őszi konferencián indult először a cég csapata, ezeknek a tapasztalatait is felhasználtuk. A versenyre jelentkezőkkel csináltunk egy házi selejtezőt és végül szavazással döntöttük el, hogy kik induljanak.

Mi volt a tapasztalatuk, véleményük a szakmai versenyről?

Így, hogy megnyertük nagyon boldogan és elégedetten hagytuk el a helyszínt. Pár hete részt vettünk a MATISZ által szervezett megbeszélésen, ahol a cél a verseny továbbfejlesztése volt, hogy fokozódjon a szakmai kihívás és letisztultabb keretek között mérhessük össze a tudásunk. Nagyon remélem, hogy ez egy hosszú távú projekt lesz és a pozitív megítélése a szakmában évről évre nőni fog.

Mi a cég üzletpolitikája a dolgozók képzéséről, fejlesztésükről?

Évek óta keressük a képzés helyét a cégen belül. A térben és időben széttagolt munkavégzés miatt nagyon nehéz megoldani az oktatásokat. Most az tűnik működőképesnek, hogy OKJ-s takarító, szolgálatvezető, illetve felületspecialista végzettséggel rendelkező munkatársaink a csoportokat irányítva, velük együtt dolgozva szavatolják a szakmai irányelvek betartását. Nagy Dániel kollégám pedig mellettük a technológiai újítások gyakorlati bevezetését koordinálja és ellenőrzi.

Mi a véleménye a konferenciáról?

Ez a harmadik konferenciám, szerintem évről évre jobbak. Örülök a külföldi előadók megjelenésének, nagyon hasznos a vevői oldal bemutatása. Wieland Vera tréner által tartott előadás új, érdekes és hasznos színfoltja volt a rendezvénynek. Sajnáltam, hogy a workshop egybeesett a versennyel.

Mi az, amit fontosnak tart elmondani a cégükről? Miben speciálisak?

Családi vállalkozás vagyunk, 1991-ben szőnyegtisztítással indultunk, a varázsszőnyegből jött az Aladdin név. Akkor tevődött át a takarításra a hangsúly, amikor a kétezres évek elején elkezdett Tatabányán kiépülni az ipari park. Jelenleg is ipari gyártócsarnokok takarítása a fő profilunk, de az elmúlt öt évben vevői igényre nyitottunk a fertőtlenítés és a betoncsiszolás, betonjavítás irányába is.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a csiszolt beton ipari területen megoldást jelent olyan problémákra, amikre a műgyanta nem, így ez az ág most dinamikusan fejlődik. Összességében a cég karakterét az adja, hogy az árversenyből – the race to zero – olyan formán kiszálltunk, hogy nem engedünk a korrekt dolgozói bérezésből, a meglévő területeink szélesebb körű kiszolgálására koncentrálunk a tisztítás technológia és felületkezelés keretein belül. A nagy gépigényű és szakértelmet igénylő munkákat részesítjük előnyben.

Mi az, amit fontosnak tart elmondani a szakma helyzetéről?

A partnerek részéről nőnek az elvárások. A vállalási díjak pedig nem hogy nem nőnek, de hatékonyság növelés címszóval elvárják tőlünk a csökkentést. A hatékonyabb munkavégzéshez minőségi munkaerőre van szükség, ami a befagyasztott rezsióradíjak mellett nem elérhető. Ebből a patthelyzetből kell valami új irányvonallal kitörnünk.

Mi a véleménye a MATISZ tevékenységéről?

Nagyon sok szakmai információhoz a MATISZ -on és a TTTI-n keresztül jutunk hozzá, számunkra fontos tájékozódási pont. Ezért nagyon örülök az elmúlt években tapasztalható fejlődésnek. Partnereinknek szakmai kérdésben lehet hivatkozni a MATISZ állásfoglalásaira, bizonyos keretek között elfogadják, így betölti a hátország szerepét.

Van-e javaslata, miben kellene előrelépnünk és hogyan?

Hasznosnak tartanék több olyan rendezvényt, ahol az elmélettel szemben a gyakorlati oldalával foglalkoznánk a szakmának, mint pl. a verseny.