A veronai győző – Helyszíni tudósítás a Clean Europe verseny veronai fordulójáról

Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok… Biztos van középkorú kolléga, aki emlékszik még az egykoron szállóigévé nemesült sportriporteri magas hangokra a rádióból: Jönnek a csehszlovákok, jönnek a csehszlovákok…

Esetünkben nem a csehszlovákok jöttek, akiknek a történelem lassan, de biztosan forgó fogaskerekeinek forgása következtében már nem állt módjukban megjelenni a versenyen, hanem a svédek.

Egy svéd takarító cég tulajdonosa, és egy szívének kedves alkalmazottja jöttek, nézelődtek a szakkiállítás forgatagában, figyelmesek lettek a nagy sürgés-forgásra, az izgatott előkészületekre. Mi folyik itt? – kérdezték, Clean Europe takarító verseny, válaszolták az ott sürgölődők. Lehet-e még nevezni? – kérdezték a svédek, lehet bizony, válaszoltak röviden az éppen bemelegítő versenyzők.

A szemfüles svédek beneveztek hát, és rögtön el is hozták az ezüstérmet, amiről tudjuk, hogy az is szépen csillog.

És csak azért nem az aranyat vitték haza a jó minőségre mindig kényes svédek, mert azt a magyar fiú, Pintér Zoli, a Carpex Kft. csapatának kapitánya (tagok: Bonto Vanda, Balogh József) semmilyen körülmények között nem gondolta megengedhetőnek egy ennyire friss és új formáció számára.

Fogadják szeretettel tehát a veronai győző, Pintér Zoltán telefonon küldött tudósítását a Clean Europe tisztítás-technológiai versenyről.

A siker sikert szül! Az idei győzelem katalizátora egy tavalyi siker volt. 2012-ben elindultunk a MATISZ által szervezett szakmai versenyen, amit a legnagyobb meglepetésünkre meg is nyertünk. Ez kiváló motivációnak bizonyult az én számomra is, a dolgozók számára is, így hát idén már megalapozott lelkesedéssel készültünk a folytatásra.

Egyébként is rendszeresen járunk szakmai kiállításokra, innen már csak egy kis lépés volt, hogy tevékenyen módon is kapcsolódjunk a rendezvényhez. Nagyon jó hangulatú egy ilyen verseny, jó fajta kollegiális viszony alakul ki a résztvevők között és a közönség is nagyon veszi a lapot.

Nemzetközi tapasztalatszerzés és kapcsolatépítés egyszerre, nagyon jó hangulatban, kb. ez a dolog lényege.

Nagyon kedvező ár-érték arányon kapunk a kezünkbe egy hatékony marketing eszközt is a verseny által, ez sem utolsó szempont.

Ma, amikor minden arról szól, hogyan különböztessük meg magunkat a versenytársaktól, hogyan különüljünk el a szürke tömegtől, nekünk nagyon jól működik, hogy kitesszük a facebook-ra, weboldalra az eredményeinket, blog bejegyzést írunk róla, megemlítjük a pályázati anyagokban. Bármi másnál jobban mutatja, hogy elkötelezetten végezzük a munkánkat és nagyon jók is vagyunk benne.

A dolgozók büszkék a kollégáikra, akik ilyen szép helyezést értek el egy több ország képviselőiből álló nemzetközi versenyen. Egy kicsit javul az önértékelésünk, nő a csapatszellem, a munkánk iránti igényességünk.

Úgy, hogy én őszintén és jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy vegyen részt minél több hasonló rendezvényen, mert ez munka is, és egy kicsit szórakozás is. Tapasztalatszerzés és közben játék is, verseny. Ilyen és ehhez hasonló dolgoktól válik a munka hivatássá, amit, ha kiszagol valakiről a Megrendelő, annak félig már nyert ügye van.