Clean Europe 2013 – Verona – a VERSENY

Mindenki a startvonalhoz!

2013. május 23, Clean Europe 2013 versenysorozat, veronai futam.

Gyönyörű napsütéses idő, remek hangulat. Két versenyszám.

Minden csapat kétszer teljesítette az alaptisztítás pályát, és a sikeresebb eredménnyel került a döntőben.

A nyirkos feltörlés versenyszámnál a csapattagok külön-külön teljesítették a pályát, és kettőjük eredménye közül szintén a jobbat vettük figyelembe.

A versenyszámok teljesítése nagy összpontosítást igényelt a résztvevőktől, hiszen nem csak az időre, hanem a minél pontosabb kivitelezésre is figyelniük kellett. A pályákon elhelyezett bábuk érintése plusz pontokat, ledöntése mínusz pontokat jelentett. A végső pontszámok végül a nemzetközi szakértő bírók által, a kivitelezésekre adott pontok beszámításával kerültek megállapításra.

Első helyezett a magyar csapat!

Gratulálunk  a Carpex Kft. versenyzőinek!

Az olaszországi futam díja egy 300 euro értékű takarító ipari szakkönyv (Vadenecum), melyet az AFIDAMP ajánlott föl a nyertesnek.

Második helyezett a svéd csapat (Karlshamn), harmadik a román-olasz vegyes csapat lett. A fair play díjat a szlovén Aktiva cég nyerte, amely két csapattal is benevezett, pontjaik alapján a negyedik és ötödik helyen végeztek.

Következő futam Bukarestben, 2013. október 12-én!

A Clean Europe-ról részletek itt.

IMG_8976 IMG_8974 IMG_8970 IMG_8966 IMG_8963 IMG_8960 IMG_8956 IMG_8951 IMG_8941  IMG_8934 IMG_8932 IMG_8929