Egészségügyi szakmai irányelv – MEGHÍVÓ

A 2017-ben, az egészségügyi helyzet javítására vonatkozóan a tisztítás-technológiai szakemberek, valamint a kórházi vezetők, kórház-higiénikusok között elindult párbeszéd újabb fejezetéhez érkezett. 

2017. november végén, a MATISZ Kerekasztal beszélgetésén a résztvevők megegyeztek, hogy a szakembereknek összefogva kell lefektetniük az egészségügyi takarítás minimum követelményeit, normáit, technológiáit, annak érdekében, hogy egyértelműen meg lehessen határozni, hogy kinek mi a feladata, és a hatékony ellenőrzés révén javítani lehessen a higiéniás állapotokon.

2018. októberében a Generációváltás – IX. MATISZ Konferencián Kalamár-Birinyi Edit, a Magyar Infekciókontroll Társaság elnökségi tagja és Kerényi Zsolt, MATISZ tisztítás-technológiai szakértő előadásukban rámutattak, hogy a szolgáltatóknak új megközelítésből kell látniuk a takarítást, ha meg szeretnének felelni a szigorúbb, akár jogszabályban rögzített követelményeknek.

A szakmai munka újabb szakaszába ért azzal, hogy decemberben az említett szakemberek egy új egészségügyi szakmai irányelv alapelveinek meghatározását kezdték el.

A MATISZ szeretné minél szélesebb körben bevonni a szakma elkötelezett tagjait abba a nagy horderejű munkába, hogy ez az irányelv kidolgozásra kerüljön, benne minden olyan tisztítás-technológiai szakmai szemponttal, ami hosszú távon eredményes együttműködést hoz az egészségügyi takarítás érintettjei között.

Az egészségügyi szakmai irányelv tisztítás-technológiai részének kidolgozásához munkacsoportot hozunk létre, amelynek első, alakuló ülése 2019. január 10-én 09.30-kor lesz, amelyre várunk minden szakmabelit, aki szeretne részt venni ebben a munkában, és tapasztalatával, elkötelezettségével támogatni céljainkat!

Az ülés célja és napirendi pontjai:

  1. Feladatok ismertetése Kalamár-Birinyi Edit által
  2. Munkacsoport megalakulása
  3. Elvek meghatározása
  4. Témakörök meghatározása
  5. Határidők meghatározása

Helyszín: Elektro Profi irodaház, XIV., Fogarasi út 2-6, alagsori nagyterem.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat írásban jelezzék, legkésőbb január 9. 10.00-ig, az info@matisz.org e-mail címen.

Paár Zoltán, elnök