Elkezdődött a közös gondolkodás az egészségügyi takarításról

2017. november 28-án a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) nagy érdeklődés mellett rendezte meg Szakmai Napját az egészségügyi takarításról. 

A tisztítás-technológiai cégek mellett 13 különböző egészségügyi intézményből – Budapestről és 5 városból –  érkeztek higiéniai szakemberek és kórházi vezetők.

Az eseményről szóló beszámolónkat itt olvashatja el.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy értékes tapasztalataival és előre mutató hozzászólásaival hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügyi takarítás magasabb szintre léphessen, elkezdődhessen egy közös munka, együttműködés az intézmények és a szolgáltató szakcégek között! 

A Szakmai Nap délutáni programján, az Egészségügyi Kerekasztal beszélgetésen vitaindítóként Kalamár-Birinyi Edit, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kórházhigiénikusa számolt be személyes tapasztalatairól, a szakmai összefogás lehetőségeiről. Kalamár-Birinyi Edit előadásának diáit hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon.

Paár Zoltán, a szövetség elnöke a MATISZ irányelveit és a takarítás szolgáltatási beszerzést támogató szakmai anyagokat mutatta be. Előadásának diáit itt tekintheti meg.

Kezdeményezte továbbá, hogy a 3 szervezet – a Magyar Infekciókontroll Társaság, a Magyar Kórházszövetség és a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség Egyesület – egy Együttműködési szándéknyilatkozatot írjon alá az egészségügyi intézmények, létesítmények takarítási szolgáltatási minőségének javítása érdekében. Amint sor került az aláírásra, arról beszámolunk Önöknek.

Kérjük, kövesse híreinket, beszámolóinkat honlapunkon és Facebook oldalunkon!