Folyamatosan nő az érdeklődés a TisztaShow iránt

Május 25-én a HUNGEXPO B pavilonjában, az októberi TisztaShow helyszínén ismertettük a rendezvény szakmai programjait a kiállítás iránt érdeklődő szakmabeliek számára. Nagy volt az érdeklődés, sok kérdést kaptunk az értékesítéssel és a szakmai programokkal, lehetőségekkel kapcsolatban egyaránt. Reméljük, mindenkit sikerült meggyőzni arról, hogy a TisztaShow sikeres megrendezése az egész szakma közös célja kell, legyen.

Nagy érdeklődés övezte a MATISZ május 25-i, TisztaShow beharangozó rendezvényét. Az eseményen részt vett Szilvási Krisztina, a kiállítás helyét adó HUNGEXPO B2B kiállítások üzletágvezetője is, aki arról beszélt a közönségnek, miért fontos egy szakmai kiállítás, mit tud nyújtani a cégeknek, szolgáltatóknak, forgalmazóknak egy ilyen program. Ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy a kiállítás sikere nagyban múlik a kiállítók aktivitásán is. Nem elég részt venni egy eseményen, ülni a standon, hanem előre meg kell tervezni olyan aktivitásokat, amelyek odavonzzák a potenciális megrendelőket, partnereket.

Ritz Tibor, a MATISZ vezető szakértője a TisztaShow szakmai programjait ismertette. Az évek óta nagy sikerrel megrendezett szakmai konferencia idén a TisztaShow-n kap helyet, emellett normaadó versenyre, valamint a korszerű megoldásokat felvonultató Takarítók Utcájának kialakítására is sor kerül.

Paár Zoltán, a MATISZ elnöke beszédében elmondta, mi vezetett odáig, hogy a Szövetség elérkezettnek látta az időt egy szakmai kiállítás és vásár megrendezésére.

Az előadásokat követően rengeteg kérdés érkezett mind a szakmai programokkal, lehetőségekkel, mind az értékesítéssel kapcsolatban. Sokakat meggyőztek a hallottak arról, hogy a közös összefogásra szükség van, és a TisztaShow sikeres megrendezése nagyot lendíthet előre a tisztítás-technológiai szakmán. Többen jelezték kiállítási szándékukat, zajlottak az egyeztetések, a standválasztások.

A helyszínen lehetőség volt először a B pavilon, majd az A pavilonban zajló kiállítás megtekintésére, ahol máris lehetett ötleteket gyűjteni a saját standok, aktivitások megtervezéséhez.

Amennyiben nem tudott részt venni a rendezvényen, nézze meg az ott bemutatott prezentációt, valamint a képgalériát.

[nggallery id=82]

Csatlakozzon Ön is kiállítóként a TisztaShow-hoz, várjuk a jelentkezéseket, még vannak kiadó helyek!