Paár Zoltán hozzászólása Palócz Évával készített interjúhoz:
Nem az a baj, ha alacsonyabb az ár, hanem az a baj, ha az árral együtt a szolgáltatás nem tud már tovább csökkeni.
A megrendelő egyre kevesebbet költ, ezért egyre kevesebbet is kap, és egy idő után, amit kap már nem is nevezhető szolgáltatásnak!
De ebből az ördögi körből csak a megrendelőkkel együtt lehet megoldást találni, mert ha a megrendelő mindig kifizeti a számla összegét, bármi is, amit a számlán szereplő szolgáltatási díjért megkapott, akkor a verseny az árversenyről áttevődik egy „minél kevesebbet nyújtok havonta” versennyé.
Sokat segítene, ha a megrendelő tudná, mire van minimálisan szüksége, vagyis szakmailag megvizsgálna minden egyes létesítményt, felülvizsgálná az elvárásokat. Kiderülhetne, hogy nem is arra van szüksége, amit az elmúlt 20 évben minden egyes pályázaton megvásárolt.
Sajnos a valóságban ma sem azt kapja, amit papíron szeretne.
Ha már tudjuk, mire van szükség, nincs más teendő, mint azt pontosan megrendelni, rendszeresen leellenőrizni, hogy aki a legalacsonyabb áron szerződött, az valóban teljesíti-e. Amennyiben nem, felbontani a szerződést. A számlát csak abban az esetben kifizetni, ha az minden szempontból megfelel a szerződésben rögzített szolgáltatásnak.
Természetesen ettől a perctől fogva ez egy közös feladat, közös munka, de az eredménye is közös.
Kizárólag olyan szolgáltatás, amire szüksége van a létesítménynek.
Szolgáltatás, ami rendszeresen el van végezve.
Jogos szolgáltatási díj, amit persze késedelem nélkül illik megfizetni.
Tehát, ha látjuk a gazdasági jeleket, még inkább össze kell fogni megrendelőnek és szolgáltatónak, és van remény, hogy gazdaságosabban, mint eddig, jobb szolgáltatást lehessen megvenni a takarítási piacon.