Így írtok ti! Tenrom Magyarország Kft., Per-Clean 2002 Kft.

Az összes rendezvényünk közül messze ez volt a legprofibb!
Keressük a lehetőséget a jövő évi együttműködésre! Nagyon elégedett vagyok!

Kitűnő volt a rendezvény kommunikációja, tetszett az agresszív marketing jelenlét, hogy sok helyen lehetett találkozni a konferencia hírével és érdekesen, intenzíven jöttek róla az információk. Első osztályú munka!

Ennek eredményeképpen szép számmal jöttek a résztvevők, örvendetes, hogy a kiállítók száma is növekedett. Jó volt találkozni neves végfelhasználókkal, mind a közönség soraiban, mind előadóként. A konferencia szűkebb helyszíne, ugyanúgy mint a szálláshelyek, minden igényt kielégítettek.

Meggyőződésem, hogy jövőre tágasabb helyszínre lesz szükség. A beszállítókat jobban meg kell célozni, és a kiállítói részt kell még egy kicsit erősíteni. Csak gratulálni tudok a szervezőknek, előadóknak! Üdvözlök minden érintettet, résztvevőt! Gorbai Attila, Tenrom Magyarország Kft.

Óriási az előre lépés tavalyhoz képest! Nagyon rendben voltak az előadások, a szerkesztés, ahogy egymásra épültek. Észrevétlen, gördülékeny volt a tolmács munkája, jól szervezett az egész rendezvény. A vetélkedő is jól sikerült, megdobta a hangulatot.
Mugits József Per-Clean 2002 Kft.