Induljon el a párbeszéd az egészségügyi takarításról!

Végre egy asztalhoz ültetjük a szakembereket, hogy 2017. november 28-án az egyik legtöbb indulatot kiváltó témáról, a kórháztakarításról beszélgessünk. Hallgassuk meg, mit mond a közbeszerzési jogász, a kórházhigiéniai szakember és a takarító!

Ahogy azt az éves szakmai konferencián is láthattuk, a kórháztakarítás témája mindenkit érint, azonban egészen más szempontokat helyez előtérbe egy kórház gazdasági vezetője, az ápolási igazgató, egy kórházhigiénikus és egy takarító. Épp ezért szükséges, hogy az érintett felek között intenzív és eredményes párbeszéd kezdődjön annak érdekében, hogy minél tisztább kórházi környezetet érhessünk el, a betegek és az ott dolgozók megelégedésére, és az eredmények mérhetők és ellenőrizhetők legyenek.

2017. november 28-án, kedden délelőtt 9 és 12 óra között Dr. Herbák Henrietta közbeszerzési jogász előadását hallgathatják meg a résztvevők a zöld közbeszerzésről, a takarítási szerződések teljesítésének ellenőrzési lehetőségeiről, a nyertes ajánlattevő által benyújtott, szakmai ajánlatában vállaltak és a tényleges teljesítés közötti eltérések jogi következményeiről. Szó lesz még a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) által kidolgozott, egyeztetés alatt álló tisztítás-technológiai szakmai ajánlatok értékelési szempontjairól is. Az előadást követően Dr. Herbák Henrietta a feltett kérdésekre is válaszol.

13 és 15 óra között pedig egy szakmai, kifejezetten az egészségügyi takarítás témájú kerekasztal beszélgetésre kerül sor, ahol az érintett felek, így a kórházhigiénikusok, a takarítási közbeszerzésben érintett szakemberek, döntéshozók és a takarító szakemberek is elmondhatják, számukra milyen irányelvek, szempontok a legfontosabbak ezen a területen, milyen kihívásokkal kell szembe nézniük nap mint nap. 

Célunk, hogy érdemi párbeszéd kezdődjön az egészségügyi-takarítás témájában, és olyan irányelvek, szempontrendszerek, minőségbiztosítási szempontok szülessenek, amelyek valamennyi fél által elfogadhatók, betarthatók és ellenőrizhetők.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt és témában érintett szakembert! Jöjjön el, ossza meg velünk véleményét, tapasztalatait!

A részletek:

Időpont: 2017. november 28., kedd 9-15 óra között

Helyszín: Elektro Profi Irodaház, alagsori nagyterem (1141 Budapest, Fogarasi út 2-6.)

A parkolás a környező utcákban ingyenes.

Ebédszünet: 12-13 óra között. A szervezők a résztvevők számára nem biztosítanak ebédet! Lehetőség van az irodaház büféjében vagy a közelben található gyorsétteremben ebédelni.

Tisztelt Érdeklődő! 
A rendezvényre elfogytak a helyek, további jelentkezést sajnos már nem áll módunkban fogadni.
A témának lesz még folytatása, kérjük, kövesse figyelemmel weboldalunkat!
A regisztráltakat szeretettel várjuk a rendezvényre!

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.