Izgalmas tavaszi napok Amszterdamban

A MATISZ kezdeményezésére és támogatásával a MATISZ szakértői csoport az Interclean Amsterdam 2018 nemzetközi tisztítás-technológiai szakkiállítás és vásáron járt. Résztvevőként – a helyszíni tapasztalataink alapján –, Kerényi Zsolt szakértőtársammal jegyzem az alábbi beszámolót.

A szakmai élményünket azon felül, hogy gazdag kínálatban volt részünk – közvetlen közelségből tájékozódtunk az úttörő termékekről és rendszerekről, illetve mi magunk is tapinthattuk, kipróbálhattuk őket – növelte az, hogy sok magyar forgalmazó is fontosnak tartotta azt, hogy megmutassa magát. Ennek köszönhetően régi ismerősősökkel éppúgy örömteli volt találkozni, mint új ismeretségeket kötni és megörülni egymásnak rég nem látott szaktársakkal.

A vásár körbejárása után úgy láttuk, hogy az idei évben elmondható, hogy nem feltétlenül a leg-leg újdonságoké volt a főszerep. A robotok és a szoftverek megjelenítése kapta a legnagyobb hangsúlyt, amelyek – egyébként – már néhány éve uralják a szakmai újdonságok terepét. 

Ezek közül az ellenőrzést forradalmian megújító, illetve a takarításban látni és láttatni akart adatok – szinte korlátlan mennyiségét – megjeleníteni képes szoftverekre voltunk kiemelten kíváncsiak.

Cikkünk apropóját – többek között – az adta, hogy a górcső alá vett termék – VERMOP Digital SystemONE – elnyerte az Interclean Amsterdam 2018 Innovációs Díját.

Tüzetesen vizsgáltuk a gyártó és forgalmazó újdonságát, amely egy digitális vezérlőpanel, egy – a takarítókocsira telepített és azzal kommunikálni képes – digitális modulhoz csatlakoztatva. A szoftver nyitott és egyedi adatok, igények alapján folyamatosan fejleszthető.

A területi adatok bevitele 3D szkenner segítségével történik. Ennek alapjai a komplett épületleírások, Excel táblák a napi/heti/havi/éves takarítási gyakoriságok adataival, speciális területek és feladatok elkülöníthetőségével, például: ablak- és csempefelületi adatokkal, illetve térképekkel. A szoftver képekkel dolgozik, igen/nem opció érzékelésével.

A komplett egység tekintetében – takarítókocsi és tartozékai, valamint a kezelőpanel – a külcsín a márkára jellemző letisztult forma- és színvilágot takarja, az anyagok pedig ütés- és kopásállóak.

A rendszer segítségével könnyebbé tehető a napi takarítói és ellenőrzési munka, egyszerűbbé és átláthatóbbá válik általa a munkafolyamat. Ha gyakorló takarítási vezetőként arra gondolunk, hogy a jelenlegi ínséges munkaerőhelyzetben mennyi időt takaríthatunk meg vele, akkor értékelni fogjuk a szoftver által nyújtott lehetőségeket.

Nagy épület és sok takarító esetében leegyszerűsíti a csoportvezetői létszámellenőrzést, hiszen műszakkezdéskor az ellenőrzést végző laptopján, tabletjén, vagy okostelefonján azonnal láthatóvá teszi a takarítókocsi, illetve a porszívó mozgását, és ezen az adaton keresztül válik azonosíthatóvá az, hogy azt az eszközt használatba vette-e valaki. Bluetooth alapú érzékelővel ellátott digitális modul került beépítésre a felmosó mop nyelébe, illetve a porszívó gégecsövébe, amelyhez a mozgatásból adódó súrlódás termel energiát. A kocsi mozgását 3 másodpercenként érzékeli és továbbítja az aktuális adatokat.

A rendszer a takarítókocsit kontrollálja a program révén és nem a dolgozót, ezáltal nem merülnek fel személyiségi jogokkal kapcsolatos aggályok. Segítségével egyszerűbb és hatékonyabb az új dolgozók betanítása, lehetővé teszi azt, hogy csak minimális ideig kelljen a betanító munkatársnak személyesen kísérgetni a betanulót, ugyanis a kijelző panelen az új dolgozó is automatikusan látja a takarítási útvonalát, azt, hogy ezen belül éppen hova kell menni és milyen feladatokat kell elvégezni.

A műszakkezdési létszám tekintetében a gyakorlatban jelenleg leginkább az a helyzet jellemző, hogy a csoportvezetők csak a műszakkezdés után, jelentős idő elteltével értesülnek arról, hogy egy-egy dolgozó – előzetes bejelentés nélkül – nem jelent meg munkavégzésre. Ekkor csapnak össze a hullámok, hogy a jelenlévő dolgozók hogyan végezzenek helyettesítést, de leginkább „tűzoltó munkát”. A rendszer használatával a csoportvezető a kocsik mozgási adatai alapján akár több száz kilométerről is látja, hogy az adott területen hány takarító kocsi mozog – vagyis hány takarító kezdte meg a munkavégzést –, éppen hol tartózkodik, és szükség szerint, azonnali intézkedéseket tehet. Ugyanakkor ez és a hasonló rendszerek űrt hagynak abban a tekintetben, hogy a „távoli” ellenőrzés nem válthatja ki a takarítás minőségére vonatkozó személyes, a területen végzett ellenőrzést, hiszen jelenleg a rendszer csak azt érzékeli, hogy az adott munkaterületen járt-e az érzékelő egység és vele a takarító, vagy sem.

Bár a rendszerben a takarítói útvonalhoz hozzárendelhető az optimális, norma alapú időablak is, így ennek betartása, vagy nem tartása hozzávetőleges információ lehet az ellenőrzést végző vezető számára arról, hogy egy-egy kiválasztott területen mennyi időt állomásozott az ellenőrzött egység. Emellett mégsem tekinthető teljes körűnek az ellenőrzés, hiszen nem terjed ki a minőségellenőrzés legfontosabb és legizgalmasabb kérdésére, magára az elvégzett takarítási munka minőségére. A rendszer által felmutatott adat ugyanis ebben a formában nem jelent egzakt bizonyosságot az elvégzett minőségről (adott esetben még arról sem, hogy valóban történt-e munkavégzés, vagy csak az időt töltötte el a dolgozó a vizsgált helyszínen), tehát vezetői jelenlétre továbbra is szükség van. Azonban ennek mértéke bizonyosan csökkenthető a hagyományos rendszerrel szemben.

Körbecsodáltuk az új eszközt, de az árát ismerve úgy gondoljuk, hogy jelenleg a takarítócégek számára a kivárás az opció. Valószínűleg a vágy és a kíváncsiság megvan egy ilyen újdonság alkalmazására mind a megrendelői, mind a szolgáltatói oldalon, azonban jelenleg nem reális az, hogy a takarítási ajánlatok „eszközök” listájában egy ilyen eszköz kerüljön beárazásra, elfogadására meg pláne nem.

Látva azt, hogy a kiállításon is több nagy forgalmazó is előállt alapjaiban hasonló – vagy további fejlesztésekkel egymáshoz hasonlóvá tehető – rendszerrel, bízni lehet abban, hogy belátható időn belül elérhető áron, illetve a programok tartalmát tekintve komplexebb tartalmakkal kínálják a terméket. Hogy milyen ütemű lesz a fejlődés? A legközelebbi amszterdami kiállításon, illetve az addig rendezendő más helyszíneken árgus szemekkel fogjuk figyelni.

Addig is várakozással tekintünk a 2018. október 5-6-án megrendezésre kerülő Budapest Cleaning Show rendezvényre, amely a „mi gyermekünk”, és bízunk benne, hogy az újdonságokat bemutató forgalmazók a hazai szakmai közönség előtt igyekeznek kitenni magukért.

Utószó, de nem mellesleg: Amszterdam gyönyörű!