Létesítmény Takaríthatósági Díj

A HFMS, a MATISZ és a MÉK 2013-ban is meghirdeti a magyar LÉTESÍTMÉNY TAKARÍTHATÓSÁGI DÍJ-at!

Egy díj, amely középpontba állítja azokat a szempontokat, amelyek a régi és új létesítmény esetében egyaránt megkönnyítik vagy megnehezítik annak takaríthatóságát.

A díjat alapító szervezetek elkészítették a  követelmények listáját, aminek az elolvasását követően bárki eldöntheti, hogy a kezelésben lévő létesítmény mennyire felel meg az abban szereplő szempontoknak.

Ki pályázhat a LÉTESÍTMÉNY TAKARÍTHATÓSÁGI DÍJ elnyerésére?

Bárki kezdeményezheti, az építésztől a takarítóig, de a pályázó hivatalosan csak a létesítmény jelenlegi gazdája lehet.

Miért jó ez a létesítménygazdának?

A vizsgálat során kiderül, hogy hogyan lehetne építészetileg még inkább figyelembe venni a takaríthatósági szempontokat, illetve, hogy mivel és hogyan lehetne javítani a jelenlegi állapoton.

Miért jó ez a tervezőnek?

Ez a díj szakmai elismerést is jelent, ami elindíthat egy olyan nemes versenyt, amelynek következtében jobban üzemeltethető létesítmények épülhetnek.

Miért jó ez a takarítónak?

Előtérbe kerül egy olyan téma, ami eddig szó szerint a szőnyeg alá volt seperve…

  • Pályázati kiírás 2013

Hogyan lehetett pályázni?

Regisztrációs e-mail küldésével az info@matisz.org címre „LTD” tárgy megadásával, majd meg kell adni a létesítmény nevét, címét és a létesítménygazda elérhetőségeit. Ezt követően felvesszük a kapcsolatot a létesítménygazdával, és meghatározzuk a vizsgálat időpontját 2013. július-augusztus-szeptember hónapokban.

A pályázatok beérkezési határideje 2013. október 1. 24 óra. A határidőt követően a három szövetség képviselőiből álló zsűri kijelöli a vizsgálatot végző szakembereket, akik a helyszínen vizsgálják meg, hogy a létesítmény a követelményeknek pontosan milyen mértékben felel meg. A követelményrendszer jelenleg 50 pontot tartalmaz, de az alapítók nyitottak arra, hogy a jövőben bővüljön a rendszer.

Az LTD bírálati szempontok jegyzéke elolvasható és letölthető itt.

A beérkezett pályázatok eredményhirdetése és díjkiosztója a 2013. október 29-én megrendezésre kerülő Zöld Jelzés 2013 Nemzetközi tisztítás-technológiai konferencián ünnepélyes keretek között történik.

 

2011-2012. év díjazottjai

2011

Művészetek Palotája (1095 Budapest, Komor Marcell u.1.)

A díjat átvette: Kelemen Ferenc

Vodafone Székház (1096 Budapest, Lechner Ödön fasor 6.)

A díjat átvette: Deli László

ltd-dj- vodafone-deli-lszl

2012

Carion Corner Irodaház

PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft.