Sikeres volt a kiállítói tájékoztató

Április 24-én ismertettük az idén ősszel megrendezésre kerülő Budapest Cleaning Show tisztítás-technológiai szakkiállítás terveit. A résztvevők közül több vállalkozás képviselője is azonnal jelezte, hogy kiállítóként részt vesz az eseményen.

Meggyőző információk hangzottak el a tájékoztatón. Paár Zoltán, a szervező Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke ismertette a 2016-os TisztaShow eredményeit és a Budapest Cleaning Show-val kapcsolatos terveket.

Kapcsándi Dóra, a MATISZ kommunikációs tanácsadója a szakmai rendezvényeken való részvétel mellett érvelt, valamint felvázolta a kiállítók lehetőségeit, felsorolta a sikeres kiállítás feltételeit, és azokat a szempontokat, amiket a kiállítóknak a tervezés és a végrehajtás során át kell gondolniuk.

Ha még bárkiben is volt egy szemernyi kétség, akkor azt a korábbi kiállítói tapasztalatok valószínűleg hamar eloszlatták. Juhász Tamás, a Kärcher Hungária Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a 2016-os kiállítás után 2017-ben 340 százalékkal nőtt az árbevételük a takarító cégeknek forgalmazott termékek tekintetében, mely növekedésben jelentős szerepet játszott a TisztaShow. Emellett ipari megrendelőkkel létesítettek új, gyümölcsöző üzleti kapcsolatokat a helyszínen és a rendezvény után is. Így nem csoda, hogy a Kärcher az idei kiállításra is elsőként foglalt standot.

Banyár Károly, a Vermop Hungária Kft. kereskedelmi vezetője szintén a TisztaShow sikereiről beszélt, melynek hatására a 2016-os kiállítással ellentétben már nem társkiállítóként bérelnek standot, hanem önálló kiállítóként állnak a szakmai közönség elé.

A rendezvény végére több résztvevő cégképviselő is jelezte részvételi szándékát, volt, aki már a standot is kiválasztotta magának, így hamarosan újabb céglogókkal bővül a kiállítóink listája a www.budapestcleaningshow.hu oldalon.