Sok gyakorlati tanácsot adott az EKR tréning

2018. március 27-én Dr. Herbák Henrietta közbeszerzési jogász Bevezetés az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe (EKR tréning) címmel tartott tréninget a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) felkérésére.

A nagy érdeklődés, a jelentkezők magas száma jól mutatta, hogy sok takarító céget érint a 2018. április 15-től hatályba lépő Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR).

Dr. Herbák Henrietta a 3 órás gyakorlati tréningen az ajánlattevők szemszögéből mutatta be az EKR-t, kiemelve azokat a lényegi változásokat, legfontosabb tudnivalókat, amelyekre a már gyakorlott ajánlattevőknek is érdemes figyelni.

Az elméleti alapoktól végig vezette a hallgatóságot az online felületen elvégzendő regisztrációtól egészen a hirdetmények közötti keresésig, úgy, hogy azokat összevetette a korábbi, papíralapú ajánlatkészítés, ajánlatbenyújtás gyakorlatával, és kitért a rendszer előnyeire és esetleges bizonytalanságaira. Visszatérő téma volt, hogy új felületen jelennek majd meg a hirdetmények, és új rendszere lesz a jogorvoslat, illetve a szerződések benyújtásának is.

A résztvevők több olyan kérdést tettek fel, amelyekre majd a rendszer alkalmazása, a gyakorlat ad választ.

A pozitív visszajelzések alapján a szervezők úgy összegezték, hogy a tréning, a kérdések megfogalmazása, a sok hasznos információ sokat segíthet a hallgatóságnak abban, hogy felkészüljenek az elektronikus közbeszerzésre.

A MATISZ tervezi további szakmai előadások, tréningek és workshop-ok szervezését. Amennyiben Önnek van javaslata a szakmát érdeklő, érintő témára, kérjük, írja meg az info@matisz.org címre. Köszönjük!