The best cleaning practices in Europe – Leonardo projekt zárása

Két éve kezdtük, és most zárjuk a Legjobb tisztítás-technológiai gyakorlatok Európában nevű nemzetközi projektet.

(A MATISZ részvételét a ‘The Best Cleaning Practises in Europe’ programban a Leonardo da Vinci Partnerség projekten keresztül az ‘Egész életen át tartó tanulás program’ keretében az Európai Unió finanszírozta.)

Ez volt az első nemzetközi projekt, melyben résztvett a MATISZ.

A „The best cleaning practices in Europe” projektnek három fő célkitűzése volt, melyeket maradéktalanul teljesített is. Mindhárom témánál kiemelt cél volt, hogy ne pusztán megismerjük egymás gyakorlatát a tisztítás-technológia területén, hanem tanuljunk egymástól, teremtsük meg a lehetőségét a jó gyakorlatok tényleges átvételének.

1) A résztvevő országok tisztítás-technológiához kapcsolódó szabványainak és irányelveinek megismerése:
A közös munka elején a projekt partnerek bemutatták, hogy milyen szakmai normák, irányelvek elfogadottak a saját országukban, és azok mely területeket szabályozzák. A résztvevők kitértek arra, hogy a szabványok kialakítása során milyen nehézségekkel álltak szemben, továbbá arra is, hogyan, milyen eszközökkel értek el sikereket, és mik a további céljaik. Minden partner összegyűjtötte a saját országában használt tisztítás-technológiával kapcsolatos szabványokat és irányelveket, majd a koordinátor, az észt Puhastusekspert vállalta, hogy megjeleníti a honlapján az eredményeket, melyek megtekinthetőek itt.
Ezen kívül a magyarországi szabványok magyar nyelven megtalálhatók a MATISZ honlapján itt.

2) EQF szintek és besorolások a partnerországokban és Európában:
Minden partner bemutatta a saját országában, továbbá az általa közelebbről ismert országokban működő EQF besorolásokat. Felállítottunk egy szempontrendszert, ami alapján bemutattuk és értékeltük az egyes európai országok EQF tisztítás-technológiára vonatkozó rendszereit. Csoportmunkában összevetettük, hogy a partner országok rendszerei között milyen hasonlóságok és különbségek vannak.
Számos téma közül a fókusz a szolgálatvezetői szint EQF besorolásán volt.  A MATISZ vállalta és teljesítette, hogy összegyűjti egy dokumentumban, és közérthetően közzéteszi a szerteágazó információkat. A magyarországi besorolás magyar nyelven elérhető itt.
Az európai besorolás angol nyelvű összehasonlítása elérhető itt.

3) Tisztítás-technológiai európai kutatások összegzése:
A projekt második felében megvizsgáltuk, hogy milyen tudományos, takarítással összekapcsolódó  kutatások folynak/folytak adott országokban. A program kiemelt célja az egyes országokban kialakult gyakorlatok, innovációk átadása, megosztása. A kutatásokat három kategóriába soroltuk: technológiai, társasalmi-gazdasági és menedzsment. Az összegyűjtött kutatásokat feldolgoztuk, összegeztük, és az eredményeit angolul az észt Puhastusekspert honlapján jelenítette meg. A kutatások elérhetőek ide kattintva.
Több esetben megvalósult a „jó gyakorlat átvétele” egymástól, erre egy példa:
Az olasz partner beszámolt róla, hogy intézményükben már folyamatban van finn mintára on-line tanfolyamok szervezése, továbbá felhasználták az egyik finn kutatást, mely a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséről szól a megfelelő tisztítás-technológiai sztenderdek és gyakorlatok betartásával.

A programban résztvevő országok és intézmények:

Észtország – OÜ Puhastusekspert
Finnország – Amiedu
Lengyelország – Polish Cleaning Chamber of Commerce
Olaszország – Scuola Nazionale Servizi Foundation
Magyarország – Hungarian Cleaning-technology Associaton (MATISZ)

A MATISZ részvételét a ‘The Best Cleaning Practises in Europe’ programban a Leonardo da Vinci Partnerség projekten keresztül az ‘Egész életen át tartó tanulás program’ keretében az Európai Unió finanszírozta.

A támogatási szerződést a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség a Tempus Közalapítvánnyal kötötte.
A projekt koordinátora az észtországi OÜ Puhastusekspert.
A projekt során elért eredményeket az észt partner honlapján angolul is megtekinthetik.

Az elmúlt két év során hat látogatáson vettünk részt, és egyszer, 2014. októberében nálunk járt a nemzetközi csapat.

Beszámoló a hat megbeszélésről

1. megbeszélés: 2013. október – Tallin, Észtország

Az első találkozó alkalmával Helge Alt koordinátor összefoglalta a projekt céljait és ismertette a legfontosabb tudnivalókat a projekt tervvel és a kivitelezéssel kapcsolatban.
Bemutatkoztak a résztvevők, továbbá intézményenként egy résztvevő részletesen ismertette a saját országának tisztítás-technológiai szakma helyzetét. Megismerhettük, hogy egyes országokban mióta és milyen képzési rendszerek szerint képezik a takarítókat, hol milyen kamara vagy szakmai szövetség segíti a szakmai közéletet és a szakmai oktató intézmények munkáját. A résztvevők elmondták, hogy szervezetük mely területekkel foglalkozik és mi a legfőbb elvárásuk a projekttel szemben. Az észt partner két vendégelőadót is hívott:
• Ingrid Lepig előadást tartott az észt szakképzési rendszerről
• Jüri Kröönström, az Észt Létesítménygazdák Szövetségének elnöke bemutatta szakmai szövetségüket, az általuk elért eredményeket és céljaikat.
A MATISZ részéről Ritz Tibor mutatta be a tisztítás-technológiai szakma magyarországi helyzetét és a MATISZ-t, mint szakmai szövetséget.
Közösen létrehoztuk és elfogadtuk a projekt munkatervét. Meghatároztuk, hogy egyes projekt-találkozókig milyen eredményre kell jutnunk. A partnerek házi feladat formájában találkozó előtt kötelesek voltak feldolgozni egy-egy célterületet, melynek eredményét a soron következő projekttalálkozón előadás formájában ismertették.
MATISZ vállalta, hogy létrehozza a csoport Facebook oldalát, és az egész projekt folyamán fényképezi a projekt eseményeket, melyeket megoszt a Facebookon.

2. megbeszélés: 2014. március – Tallin, Észtország

A második tallini találkozóra minden partnernek az volt a házi feladata, hogy gyűjtse össze a hazai szakképzési rendszer, takarító képzésre vonatkozó összes sajátosságát EQF szintenként.
A találkozó során 4 előadást hallgattunk meg. (Sajnos a lengyel partner erre a találkozóra nem tudott eljönni.)
A projekttagok Power Point előadásokat tartottak, és részletesen, EQF szintenként ismertették a képzések részleteit. Az előadásokat követően kötetlen beszélgetés formájában további információkat gyűjthettünk, illetve adhattunk az elhangzottakkal kapcsolatban. Különleges érdeklődésre tartott számon a finn rendszer. A finnországi képzési rendszer a legrégebbi és legkiforrottabb, a legtöbb partner számára ők szolgáltattak a legkülönlegesebb tapasztalatokkal.
A találkozón résztvevők kísérletet tettek az elhangozott információk rendszerbe foglalására annak érdekében, hogy egy egységes, átlátható és összehasonlítható projekt eredményt hozzunk létre. Közösen meghatározták azokat a szempontokat, melyeket minden országra vonatkozóan ki kell majd tölteni. Természetesen csak azon EQF szintek esetében, melyek az adott országban a képzési rendszer részét jelentik. A feltételek összeírását, és véglegesítését a koordinátor vállalta. Házi feladatnak adtuk magunknak, hogy a következő találkozóig a koordinátor által előkészített excel táblázatba soroljuk a legfontosabb információkat.

3. megbeszélés: 2014. június – Perugia, Olaszország

A koordinátor előzetesen átküldött szempontrendszere alapján minden partner feldolgozta a hazájában létező tisztítás-technológiai szabványokat és irányelveket. A megbeszélést az öt prezentáció meghallgatásával kezdtük, majd a nap második felében csoport munkában összehasonlítottuk az egyes országok rendszereit. Érdekes és előremutató volt megismerni, hogy a többi országban a döntéshozók mit gondoltak fontosnak szabályozni, és ezt milyen formában tették.
A találkozó második napján áttekintettük a csoport eddigi eredményeit, megnéztük, hogy az eredeti tervünkhöz képest van-e elmaradásunk (nem volt).

4. megbeszélés: 2014. szeptember – Tampere, Finnország

Erre a projekttalálkozóra azt a házi feladatot adtuk magunknak, hogy gyűjtsük össze a hazánkban fellelhető tisztítás technológiai kutatásokat, és készítsünk rövid beszámolókat belőlük.
A találkozót azzal kezdtük, hogy négy partner beszámolt a saját országában fellelhető szakmai kutatásokról. Magyarországon egy ilyen kutatás volt, melynek eredményeit Kiss Judit ismertette. A lengyel partner részt vett a megbeszélésen, de tekintettel arra, hogy országukban nem zajlottak szakmai kutatások, ők nem tartottak beszámolót.
Ezen alkalommal is volt vendégelőadó, a Chemistry University of East Finland kutatója mutatta be legfrissebb tanulmányukat ’Munkakörülmények és kockázatértékelés a takarításban’ címmel.
Délután csoportunk együtt megnézte a frissen megnyílt Finnclean-t, a háromévente megrendezésre kerülő finn szakmai kiállítást.
A második napon a Tampere University of Applied Sciences oktatója tartott előadást a képzéseik felépítéséről, továbbá, hogy ők hogyan integrálják tananyagukba a takarítás oktatását.
A második nap délutánján együtt meglátogattunk egy kórházat, ahol a takarításért felelős vezető kísérte a csoportot, és megmutatta, hogy ők hogyan szervezik meg a kórház takarítását. Nem csak azt ismertük meg, hogy hol és hogyan tárolják a takarító eszközöket, a veszélyes hulladékokat, milyen rendszeresen és milyen technológiákat alkalmazva takarítanak, hanem azt is, hogy milyen szolgáltatásokat kapnak a finn betegek egy átlagos finn kórházban.

5. megbeszélés: 2015. április – Varsó, Lengyelország

A varsói projekttalálkozóra az volt a feladatunk, hogy az eddig feldolgozott három fő témát (EQF rendszerek, normák és irányelvek, kutatások) terjesszük ki a környező országokra, és gyűjtsünk tőlük információkat. A találkozó elején a partnerek beszámoltak arról, hogy mely országokból sikerült további információkat kapniuk. Elsősorban a kutatás témát tudtuk internetes keresések segítségével tovább bővíteni.
A második napon csoportunk megnézte a varsói ISSA/INTERCLEAN nemzetközi tisztítás-technológiai kiállítást és vásárt. Délután Helge Alt koordinátor előadást tartott a projekt eredményeiről a vásár kapcsán rendezett szakmai konferencián.

6. megbeszélés: 2015. június – Tallin, Észtország

Az utolsó megbeszélésen Helge Alt koordinátor összefoglalta a két év során elvégzett munka eredményeit. Együtt összegyűjtöttük, hogy melyek azok a közös előnyök (a kézzelfogható projekteredményeken túl), melyekre a projekt során mindannyian szert tettünk. Ezek az alábbiak:
– a gyakorlati tapasztalatok megosztása révén új ötleteket kaptunk a képzési és vizsgarendszerek fejlesztésére;
– megismertük, hogy más országokban mit jelent a professzionális takarítás;
– minden résztvevőnek fejlődött az angol nyelvtudása, prezentációs gyakorlata;
– megerősödött a nemzetközi szakmai kapcsolati tőkénk, mely megfelelő alapot nyújt jövőbeni közös nemzetközi projektekben való részvételre;
A csoport tagjai kiemelték, hogy számukra egyes résztvevők szakmai munkája miben kiemelkedő és különleges.

További információk a Leonardo projektről a The Best Cleaning Practices in Europe Facebook oldalon.

I am in EST kép (2)